Kezdőlap >> Betegségek lelki háttere – szervi és lelki intelligencia
betegség lelki oka

Betegségek lelki háttere – szervi és lelki intelligencia

A megbetegedésről. A sejteknek és a szerveknek is, mindkettőnek a maga szintjén - saját intelligenciája van. Persze nem úgy tudatosak, mint mi, az ő “gazdáik”. Hozzánk hasonlóan – ha nem is ugyanúgy - lehetnek “érzelmi problémáik”, konfliktusaik, félelmeik. Nem egymással, hanem a testen belüli egyedi szerepüknek megfelelően. Így a tüdősejtek félhetnek a fulladástól, az izmok sejtjei a túl nagy súlytól, a tápcsatorna szervei a megmészthetetlen tápláléktól, és így tovább. Az egyszerűbb átlátás kedvéért most vegyük egynek a sejtek és a szervek félelmeit. Arra érzékenyek, amilyen problémával a működésük során találkozhatnak:  hideg, meleg, fulladás, vagy mozgatás, rágás, ingerület-továbbadás, és a többi. Azt, hogy az egyes sejttípusok/szervek milyen “érzelmi konfliktust” szevedhetnek el, és hogy ebből milyen testi elváltozások lesznek (ezeket hívjuk megbetegedésnek), a Biologika írja le. Ez azonban csak az egyik lehetőség arra, hogy megbetegedjek.

A másik ok is hasonló ehhez, a létezés eggyel magasabb szintjén. Világunk hasonlatokra épül fel. Ezek a hasonlatok, analógiák, szimbólumok, jelképek összekötik a létezés szintjeit. Mit jelent ez a megbetegedésekkel kapcsolatban? Azt, hogy nem kell konkrét fulladásveszély ahhoz, hogy a tüdősejtjeid betegek legyenek. Elég, ha Te úgy ÉRZED, hogy fullasztó, nyomasztó, kimondottan szorongató helyzetbe kerültél az életedben. A gyomor nem csak akkor fájhat, ha nem bírja megemészteni a táplálékot, hanem akkor is, amikor Te nem tudsz lelkileg megemészteni valamit. Minden esetben a belső fejlődésedben megálltál, megrekedtél.

Összegezzük: a betegségem oka lehet az adott sejt/szerv saját funkciója szerinti félelme, és lehet az Én lelki félelmem is, ami az analógiák, hasonlatok alapján okoz elváltozást a testemben.

Mi a kivezető út?
Mindkét esetben a Megértés. Az emberi lény itt fejlődni van, tudatosodni. Az élet és a világ minden témájában lehet tudatosodni, bármit meg lehet érteni, de a betegségekkel kapcsolatban az érzelmeim megértése a kulcs. Ez szabadít fel lelkileg, és hozza el hosszú távon a testi gyógyulást is.

Kinek van lehetősége megérteni?
Megérteni csak Én tudok. Akár nekem volt a konfliktusom, akár a sejtnek/szervnek. A sejt/szerv ahhoz azért nem elég “intelligens”, hogy megértse és feloldozza magát. Nem képes feldolgozni a saját kis traumáit. Értelmem nekem van, Én(!) nekem, nekik nincs. Szerencsére nekem jogom van megérteni a sejt és a szerv helyett is, hiszen én magasabb rendű vagyok, összetettebb, hiszen ők az én építő elemeim. Mint a szerveződés magasabb szintjén állónak, Énnekem jogom van megérteni mindkettő helyett.

Lássuk a kétféle betegségok megértésének módjait.
A sejt/szerv traumáit
segít megérteni a Biologika. Ha a betegség oka valamelyik sejttípus vagy szerv “konfliktusa”, akkor a Biologika választ ad, hogy melyik sejt/szerv mitől “félhet” és vajon mit kell megérteni. Érdekes, hogy a Biologika gyakran nyelvi hasonlatokon keresztül igyekszik megragadni a probléma lelki jellegét. Nem tudni, hogy csak a magyar nyelv vagy más nyelvek is “tudják” ezt, mindesetre a magyar képes hidat emelni a testi és a lelki konfliktusok között. Micsoda fontos képesség! A gyógyulás feltétele! Analógiákon keresztül vezet el a probléma gyökeréhez. Minél “lelkibben” fogalmazódik meg egy betegség oka, annál valószínűbb, hogy megértem, és meggyógyulhatok.

És van a létezés magasabb szintjéről származó megbetegedés, elváltozás: amikor az Én belső viszonyulásom, lelkiállapotom okozza. A lelki konfliktusokat, tehát az Én érzéseimet is egy rendszeren keresztül vizsgáljuk. A Megértés Táblázata tartalmazza mind a 42 lelkiállapotot, és ami ugyanilyen fontos, ezek értelmét is. Általa megérthetem, hogy amit érzek: miért érzem!
Megérteni! Nem fejben, racionálisan, hanem az érzéseimet. Megértőnek lenni – látni az érzéseim értelmét (vagy a másik ember érzéseinek értelmét). Mindenkinek volt már számtalan spontán megértése magával kapcsolatban, aha-élménye, amikor utólag leesett, hogy annak, ami akkor történt, mi volt a pozitív, építő szerepe az életében. Utána jön a megkönnyebbülés. És a gyógyulás.

Van spontán megértés, és lehet tudatosan is törekedni rá. A (kisebb és nagy) lelki gondok tudatos megértéséért él a Megértés Táblázata. Így nem csak véletlenszerűen, hanem tudatosan igyekezhetsz megérteni a lelkedet, hogy lelked-tested meggyógyuljon. Ezért jó, hogy a Megértés Táblázata a magyar nyelv legbensőbb, leglelkibb szavaival írja a lelkiállapotokat. Például: fájdalom, vonzalom, ártalom, önuralom, bonyodalom, izgalom, bizalom - összesen 42. Ezek segítségével foglalja egységes keretbe az érzelmek mindannyiunkban közös részét, hogy megérthessük magunkat és egymást. Alapvetően lelkiállapotok stabil kezelésére való, de mivel a fent leírt módon a lelki bajok testi elváltozásokat is eredményezhetnek, ezért a lelki mellett a testi gyógyulást is segíti.
 

A lelki megértésről szóló rendszer a Megértés Táblázata, mely jól ismeri a 42 emberi lelkiállapotot, és ezt A Magyarázat című könyvben tanítja meg, a három szerző közreműködésével.

Tanfolyamon keresztül is megközelítheted, hogy legközelebb mikor, azt az eseménynaptárban megtalálod. Interjú a lelkiállapotok mindennapi hatásáról.

Szeretettel ajánlják a szerzők,
Hadnagy Előd, Deres Anita és Gárdonyi Zsolt

De ja vu megértés
Mi lenne, ha a deja vu-érzés magyarázatát nem az agyban, nem a memóriában keresnénk, hanem a pszichében, a lelkivilágunkban?
Angelina megértése

„Angelina Jolie kedden felfedte, hogy kettős emlőeltávolításon esett át, hogy megelőzzék a mell- és petefészekrák kialakulásának kockázatát.

Hadnagy-Deres-Gárdonyi-Müller Péter cikke

„A bunraku egy japán bábszínház. Úgy képzeld el, hogy a bábok igen nagyok, néha méteresek vagy másfél méter magasak.

Villám_Megértés_Táblázata

"Pszichológusok szerint az ember gondolkodásának 98-99%-a ismétlődő gondolatokból áll." Ha elindulsz a Megértés Útján, ez a szám radikálisan csökkenni fog.

Esküvő, házasság és megértés

A házasságnak külön védőszentje van. Vagy őrangyala, vagy univerzálisan kirendelt szellemi vezetője, esetleg kollektív hátszele.

Szeretlek
  • Szeretlek – mondja a kisfiú a kislánynak.
  • Úgy, mint a felnőttek?
  • Nem, én igaziból.
Erőss Sors

Ma van Erőss Zsolt születésnapja.

megértés táblázata tudatosság teszt

A következő feladatokat legtöbbször milyen lelkiállapotban végzed?

 

betegség lelki oka

A megbetegedésről. A sejteknek és a szerveknek is, mindkettőnek a maga szintjén - saját intelligenciája van. Persze nem úgy tudatosak, mint mi, az ő “gazdáik”.

Oldalak