helyem a világban

Helyem a világban

Ahogy az ember “fejlődik”, azokkal az ismerősökkel, barátokkal, akik eddig vették körül, egyre kevesebb lesz a közös pont. Távolodunk. Persze, aki belső úton jár, az hamar meghallja valahol, hogy “ez így természetes”. Már “más az érdeklődésetek”. Sokan még nem tartanak ott a “nagy úton”, hogy “ezeket a magasabb összefüggéseket” átlássák, vagy egyáltalán hogy “ komolyabb kérdéseket tegyenek fel”. (Abba az elején bele sem gondolunk, hogy mi lesz azokkal a kapcsolatainkkal, akiket szeretünk. Erre az lehet, hogy válasz, hogy “reméljük ők is megugorják, megfejlődik a maguk részét”, szélsőséges esetben pedig, hogy “meg kell tanulni elengedni”.)
Akiket meg éppenséggel kerülünk, utálunk, taszítanak, azokkal kapcsolatban meg direkt jó, hogy mi “fejlődünk”.

“Teremts egy tisztább világot a magad köré.” Hiszen – mondják – ahogy “emelkedik a rezgésszinted”, “tisztulsz”, egy idő után “már nem fogod bevonzani” ezeket a “még kicsit durvább” embereket. Egyszerűen “elmentek egymás mellett”, mert “már nincs dolgotok egymással”. Egy idő után majd csak “jó emberek” vesznek körül. Hát ez nagyszerű! Ez a megoldás a problémámra! Fejlődni kell, szellemi utat járni, és akkor elkerülnek azok, akik bármilyen okból nem tetszenek! Akkor nem lesz ütközés, probléma, konfliktus, ha “feljebb lépek egy szinttel”. Az egymás felett lakók már nem botlanak a másikba a lakás keskeny részein. Bár… a lábdobogás még nagyon is hallatszik… Nem baj! Ez az, ami működik! Fejlődni kell! Még egy emelettel feljebb! Tisztulni kell! És egy újabb emelettel feljebb!

És belül fejlődök, dolgozom magamon, hosszan. Bár a zavaró emberek még mindig itt vannak, csak kevésbé érintenek, pontosabban nem merem érezni, hogy mennyire is. De van az a basszus (és sámándob is), ami tíz emeletet is képes áthidalni, és hallatszik. (Csak nehogy átprogramozza a sejtjeimet…) Egyre jobban idegesítenek, de ezt nem vallhatom be, mert az azt jelentené, hogy mégsem léptem “magasabb tartományokba”. A megfelelő pillanatban eltalál majd a hiedelem: “ha úgy érzed, hogy valakitől már nem tudsz tanulni, lecserélheted a kapcsolatot olyanra, aki mellett lehet fejlődni”. Mit tanulhatnék én azoktól a durváktól, beszűkültektől, akik még nem tartanak ott, hogy “dolgozzanak magukon”? Megpróbálhatom lecserélni minden kapcsolatom, de nem úgy fog elsülni. Mindig lesz egy “tizedik szomszéd”. Folytatódhat a tisztulás ördögi köre.

Ha nem jutok odáig, hogy tudatosan szabaduljak meg emberektől, és mégis jobb lett, azaz ritkább az ütközés, az azért is lehet, mert “megbocsájtóbb lettem”. Egyelőre csak eszköz azért, hogy ne legyen konfliktus. Ha én leszek, aki “képes megbocsájtani”, mert én “megértő” vagyok, az folyamatos alárendelődést jelent. Bármit meg lehet csinálni velem, következmények nélkül. (Azt mondják, az indulat karmát okoz. Állítólag a Rend mércéje is a megbocsátás, és ki akarna a dühével karmát csinálni magának…?) Közben, hogy ne érezzem a megaláztatást, mélységesen megvetem magamban azokat a primitíveket, akik ezt teszik velem. Akik beszólnak, bántanak, ütköznek, megaláznak. Hiszen ők még csak ott járnak.

Tisztulás, emelkedés, emberi környezetünk lecserélése, megbocsájtás – mennyi erőfeszítés, csak hogy megússzuk kapcsolati problémáinkat! Hogy ne kelljen szembeszállni, összetűzni, kiállni magunkért. Az ember legszívesebben elillanna egy szellemibb dimenzóiba, csak ne kelljen konfrontálódnia. Azt ugyanis nehéz. Félelemetes. Lenézni a durvaságot, álmegbocsájtani és közben nyelni és azzal hitegetni magam, hogy “ez már nem hat rám” – sokkal könnyebb. Választhatod azt, hogy nem érint meg – és tényleg sokkal kevésbé fog. Az ember minél inkább elzárja magát valós érzéseitől, annál fojtogatóbb helyzetek dörömbölnek páncélján. Vastagíthatod a páncélt, és hiheted, hogy ez tisztulás és emelkedés. Megbocsájtani is csak akkor lehet, ha előbb meg merem érezni, hogy mit idéz elő bennem a  másik, egy helyzet. És reagálok rá. Érzésből – nem durván, de bátran – kifejezem, amit érzek. Képviselem magam az érzéseimen keresztül. Ehhez merészelni kell érezni, és nem csak fölényesen megértőnek lenni, megbocsájtani.

Nincs és nem is lesz dimenzióugrás – hacsaknem bezárom magam spirituális emelkedettségem elefántcsonttornyába, és elvágom magam a fájó valóságtól. Létezik fejlődés, belső is, ami aztán problémás emberi kapcsolatokon keresztül zajlik és mérettetik meg. Így szerez létjogosultságot.
Nem a páncél vagy a megbocsájtás fog megvédeni, mert azokban mindig ott van a félelem az ütközéstől. Attól, hogy a “primitív” másik erősebb lesz, összezúz (a véleményem keresztül engem is ), lenyom. És nem akarom elviselni a megaláztatást, a szégyent. Inkább a megbocsájtóságba menekülök. Felnőttként, ha valaki a jelenlétemben megvéd, az is alárendelődés – csak ez esetben neki. Miért nem hiszi, hogy én is képes lennék rá? Atyáskodás.

Megvédeni magam csak úgy tudom, ha érzem: mi történik bennem.  Az őszinte, adekvát, helytálló érzelmi reakcióm fog megvédeni. És igen, ez ellenállást szülhet a másik oldalon, mert lehet, hogy nem fogja hagyni magát. Talán össze fogunk veszi. Talán rosszat gondol majd rólam. Talán rosszat terjeszt majd rólam. Az is lehet, hogy végleg megszakad a kapcsolat. Viszont a zsigeri érzéseim azonnali kifejezése által meg is fog látni belőlem valamit. Magam megmutatásával fizikai valósággá teszem azt, ami eddig csak bennem létezett, gondolatok és érzések  tűnékeny formájában. Természetes, hogy a világban már létező többiekkel konfrontálódni fogok, hiszen egy már meglévő leosztásba kell benyomulnom, ami ellenfeszüléssel jár.

Menekülés (öncélú fejlődés, kapcsolatok lecserélése, hamis megbocsájtás, és a többi) helyett választhatom azt is, hogy kifejezem az érzéseim, kimondom, kiteszem, a fizikai valóságig hozom a véleményem és belső értékeim. Törvényszerűen ütközni fogok, mert teret kell csinálni a magam számára. Viszont így lehet Helyem a világban. Senki sem fog gyűrűt vonni körém a tömegben, nehogy fellökjenek. Felnőttként már semmiképp. Nem fölfejlődni és eltávolodni kell oda, ahol lehetne végre helyem, hanem itt teremthetem meg a Helyem a Földön, az ütközések nehéz, darabos és nagyon igazi világában.

 

 

Gárdonyi Zsolt

betegség lelki oka

A megbetegedésről. A sejteknek és a szerveknek is, mindkettőnek a maga szintjén - saját intelligenciája van. Persze nem úgy tudatosak, mint mi, az ő “gazdáik”.

Pályaváltás Megértés Táblázata

Amikor beleragadtunk a lelki komfortzónába, és a napjaink számottevő részét olyan tevékenységgel

Mindent Neked Adok. A szeretetem. A szerelmem. Az egész lényemet. Minden többletemet, és azonnal. Nekem elég az élettől, ha egyetlen emberrel oszthatom meg. Ha ez teljes és egész, nem kell több.

igazságkeresés, önismeret, belső változás, tudatváltás

Egy ponton az Ember keresni kezdi az Igazságot, és boldog annak morzsáival.

Felelősség megértés

Feldmár András és Geréb Ágnes beszélgetett vasárnap a biopolitikáról és bioetikáról

Megértés_Ér_Álom

"Ahhoz, hogy az emberi élet kiterjedt folyamatát megértsük, néha apró részekre kell szedni, mert az egész túl szövevényes, nagyon nehéz lenne egyben átlátni.

Hangulatok villanykörte

Vonzalom. Megvan! Villanykörtét fogok cserélni! Istenem, micsoda gyönyörű nap!

tanulástechnika

Hogyan kell jól tanulni? Odavagyunk ezért a kérdésért! Miért?

Szeretlek
  • Szeretlek – mondja a kisfiú a kislánynak.
  • Úgy, mint a felnőttek?
  • Nem, én igaziból.

Oldalak