Bohém Rapszódia – emberi alázat a Géniusz öröklétének kulcsa

 

„Open your eyes..and see” (Csak nézzetek rá..nyitott szemmel)

Megpillantani az embert a szerep mögött. A hétköznapi kicsiséget a színpadi nagyság mögött. A mérhetetlen fájdalmat az ünnepelt zsenialitás alatt. Az elkötelezett szerelem öröklángját a zajongó többszerelműség mögött. Egy beteljesített életút méltósága a kompromisszumos élet fölött. A világra gyakorolt hatás ereje a nyomorúságos ürességérzés ellenében. És az örök élet győzelme az elmúlásból…

A Bohém rapszódia című életrajzi film blockbuster sikert arat, erőteljes tömegeket mozdít meg nemcsak nézőként, hanem beszélni kezdenek róla. Megint beszélni kezdenek Freddie Mercuryról. Másképp. Olyan, eddig fel nem tárt rétegeket érintenek, vitatnak, melyek még igazibb és őszintébb életutat körvonalaznak. A legendákat nehéz tovább emelni – csak süllyeszteni lehet. Ez húzódik a Bohém Rapszódia néhány dilemmás kérdése alatt. A film, a művészet remek sajátsága, hogy aki nem akarja befogadni valamelyik tényt, jelenetet, az egyszerűen ráfogja a készítőkre. Ez az életre is igaz. Vicces, de igaz metafora, ha behelyettesítjük az életre. ’Jobb ráfogni a készítőre.’

Egyik ilyen jelenet a filmben, mely erősen felforgatja a rajongókat: Freddie, nagyrészt manipulatív barátjának nyomására, szólólemezbe fog. Ezalatt a néhány hónapos időszak alatt többet züllik, mint a sokkal hosszabb zenekari évek alatt összesen. Hajszálon (és szerelmének, Mary-nek támogatásán) múlik, hogy utolsó pillanatban visszamegy a Queen többi tagjához. Voltaképpen könyörög nekik, hogy vegyék vissza. Ezt a jelenetet nehéz megemészteni, vagy egyáltalán befogadni azoknak, akik Freddie-ben továbbra is egy megkérdőjelezhetetlen magasságokban álló, géniuszi legendát látnak. Mert miért könyörögne egy nyilvánvalóan zseniális és nélkülözhetetlen művész a többieknek, akik szerencsések, hogy vele lehetnek egy csapatban – igaz? Az a rajongó, aki szerint ez biztos, hogy nem így történt, hanem Brian May-ék producerként manipulálták a jelenetet, annak érdemes megfontolni, hogy tudtán kívül nincs-e azon az állásponton, hogy Freddie nagysága társai számára is alapból egy lábremegős vagy érdekbéli alárendeltséget osztott le. Ez nem így volt. Nem lehetett így. A Queen termékenysége(!) és nagysága – s Freddie nagysága is – pont az emberi határok betartásával tudott fennmaradni. Egymás között is. Termékenység, emberi határok által. (Termékeny-e egy istenkirály?). Ha túlságosan maguk fölött állónak látják őt, vagy ő magát, akkor nem megy az együttműködés. Az nem együttműködés. Azt csak a rajongók látják úgy, hogy a másik három zenésznél mennyivel fontosabb volt a frontember. Izgalmas archetípus az „idol” figurája. Lehet valakit rajongani s lehet szeretni. A kettő persze keveredik is. De melyik fog dominálni? Rajongani: csak a nagyszerűségekért. Szeretni: feketén-fehéren, a hibáival együtt. És vigyázat: ÉREZNI is hibának kell azt a hibát. Nemcsak úgy, hogy „hát, meleg volt, istenem, senki sem tökéletes”. Ez még simán rajongás. Amiről most beszélek, az a hétköznapokban is igaz. Rajongani vagy szeretni…fehéren vagy pedig feketén-fehéren…

Szeretni valakit: olyan vétkével együtt, ami nekem is fáj…

Saját bevonódottságom kapcsán mérhetetlenül sok mindent olvastam, hallottam a Queenről, szakértőktől, kollégáktól, rajongóktól, és mindig az volt az érzésem, hogy a „Queen-többi-tagja-is-egyenlően-fontos-és-tehetséges” című mondatok illedelmesek. Mert miután ezt kimondtuk, nyugodt lelkiismerettel csodálhatjuk Freddie-t tovább. Ez nem baj. Mert hm, én is így vagyok vele. (Ennek jogán merem mindezt elmondani.) De a Bohém Rapszódia című film mellbevágóan rávilágított valamire ezzel kapcsolatban. Nem az egyenlőségükre, mert mondom, ez eddig is folyt a hidegvizes csapból. Hanem arra, hogy ha nem lett volna egy fenti jelenet – amiben kérdéses volt, hogy visszafogadják-e Freddie-t a Queenbe – , vagy legalább egy ahhoz hasonló, akkor a történet teljesen máshogyan folytatódik, igazából is. Freddie túl magasan volt. Ezt kár is feszegetni. Megtartani ebben erkölcsileg, emberileg, szakmailag és kreativitásában is kizárólag a belülről jövő természetes alázata tudta. Minden művész tudja (és minden hétköznapi életművész), hogy alázat nélkül sehova tovább. Egy ponton túl. De mi az az alázat? Valamiféle jézusi fogalom, ami így vagy úgy, de valami lúzerséget magyaráz vagy eredményez. Ezt gondoljuk. Azok a filmből hiányzó tények, hogy a zenekar többi tagja hamarabb kezdett szólókarrierbe Freddie-nél, s hogy ezekre az időkre amúgy nem szakítottak, csak szüneteltek, illetve hogy Freddie szólóban igenis sikeres volt és érdemes volt ez a lépés is – itt, a mélyebb mondanivalót tekintve egyáltalán nem számítanak. Félrevezetnének. Nem baj, ha ezekre a tényekre hivatkozva el is söpörjük a könyörgős jelenet létjogosultságát – de érdemes tudni, hogy saját életünkben is pont így teszünk, amikor valamivel nem akarunk szembenézni, s megvizsgálni, hogy miért okoz rossz érzést. És akkor keresünk egy vagy több tényt, ami igazol minket. És megyünk tovább. Tanulság nélkül. Szoborrá dermesztve magunkban az érinthetetlen bálványmesét.

Én éppen a saját életemben is egy hasonló kérdéskörön dolgozom. Ezért először csak azt éreztem, hogy ez valami gyönyörű jelenet. Minden bizonnyal erősen rárezonáltam – vagy mi. És azt is éreztem, hogy ez végre valami üdítően új. Aztán hazajöttem, és elkezdtem olvasni a kritikákat, hozzászólásokat, meglepődve láttam, hogy mennyien kiakadtak a szóban forgó sztorin. Hogyan látom én – tehát saját életemben épp fennforgó érzéseken és tanulságokon át?

Először is: a „nem-szakítás-csak-ideiglenes-önállóság-egy-kis-frisslevegőért”című mondat. Pszichológiával foglalkozom. Van fogalmunk róla, hány házasság, család, párkapcsolat, barátság, együttműködés, csapat hullik szét egy ilyen mondattal kezdődően? Kimondottan szakítani, kimondottan elválni nagyon, nagyon kevesen tudnak! Ezért a fenti egy szép ideájú, de önáltató búcsúmondat. Hogy csak egy időre. Aha. Hányan jönnek össze utána újra? Százból egy? Ezerből egy? Vagy annál is kevesebb? Szerintem a film elég erősen elmondja annak, aki mer olvasni a sorokból, hogy ez a pont igen necces volt a Queen történetében. Ez máris egy meghajlás Brian és Roger bölcsessége előtt, és köszönöm nekik, hogy bevállalták. Minden bizonnyal képesek voltak beleérezni a kiakadt nézői reakciókba és a kockázatba, ne gondoljuk már, hogy nem. S mégis elénk tárják mindezt, a mélyrétegekbe engednek, mert így döntöttek. Így látom én.

Másodszor. Freddie Mercury gigászi legendájának emberivé ellensúlyozó „hibásságát” homoszexualitása és promiszkuitása jelentette, körülbelül mindezidáig. Csakhogy. Annyit fejlődött a közvélekedés mindkét jelenséggel kapcsolatban (és a közviselkedés is, már ami a promiszkuitást illeti), hogy tulajdonképpen nem sok minden maradt neki, aminek extrém cikiségével kiengedhetne egy kis gázt a légballonból és így közel ereszkedhetne hozzánk, szimpla halandókhoz. Árnyék nélkül, hibázás nélkül, bűn és bűntudat nélkül az élők színes lufiként elszállnak-majd-kipukkadnak, a megboldogultak pedig egyszerűen hamis és részleges történetet hagynak maguk után. Valódi, élő tanulságok nélkül, gondolkodnivaló nélkül, és anélkül az archetipikus mese-erő nélkül, mely erő ha megvan, évtizedeken vagy talán századokon átívelve követi végig az emberiséget. Ledöbbenve fogom fel, hogy a Queen-legenda ereje a jelenlegi hullámokkal emelkedik és emelkedik…mert mélyül…Gimis koromban még magányos voltam azzal, hogy Queen-rajongó vagyok, és persze, nem volt internet, de nemcsak ezért. Freddie sokak számára halott volt, a zenekar pedig feloszlott retro, és mindenkit, aki szívébe zárta Freddie-t, valamiféle elszigetelő fájdalom és álomvilág lengett körül…most pedig az a benyomásom, hogy Freddie Mercury és a Queen mozart-i öröknyomokat hagyott maga után az emberiség kultúrkincstárában. Ebben szerintem nagy szerepe van ennek a filmnek is, mely nem(csak) szelíd és szeretnivaló vonásaiban hozza közel Freddie-t a földhöz (mert hát ez ugye még mindig csak a tökélyt fokozza voltaképp), nem is önpusztító életmódjának kiteregetésével (hiszen ez a szennyes már elég lejárt, ráadásul mai mércével nézve elég kispályás ahhoz, hogy szennyes maradhasson – lásd pl. „Jesszus, ez kokózott” – na ne már). Hanem azzal, hogy Freddie egy mozzanatnyira igenis elbukott abban, hogy szerinte ki ő és kik a többiek. Ide épp nem terjedt belülről jövő, természetes alázata.

Akkor épp nem. Számomra ez végtelenül emberi, és végtelenül óriási lépés az az igazi, nem teátrális bocsánatkérés, meghajlás Brian, Roger és John előtt, amikor visszatérve hozzájuk igenis Freddie az, aki kér. Megkéri őket, hogy hadd jöhessen. Ez így van rendjén. Képzeljük csak el, hogy visszamegy hozzájuk, és mondjuk közli, hogy „na, itt vagyok,örülhettek” – vagy bármi hasonlót, amivel ezt a pozíciót képviseli.

Harmadszor: azért azt is mondta, hogy „kelletek nekem, én pedig nektek”. Nem volt totál szánalmas.

Negyedszer és ötödször pedig: a szólómunka alatt eltöltött időszak számára egy olyan, fájdalommal érlelő időszak lehetett („Az emberlétet elviselni csak fájdalomcsillapítókkal lehet” – szabadkozik), ahol rádöbbent arra, hogy barátai és alkotótársai nélkül ő nemcsak, hogy kevesebbet ér, hanem egyáltalán nem is szeretne nélkülük és kvázi a szeretet nélkül továbbmenni. Ennek a – csak ily módon megszületni képes – döntésnek elképesztően nagy az ereje. Szerintem sorsteremtő. S ezt a döntést neki meg kellett tudni hozni. Mégis mit gondolunk, milyen sorsdilemmái lehetnek szakmailag egy abszolút lángelmének? Vagy neki nincsenek is? Ez az idealisztikus, gyermeki tévedés. Ha nincs szétválás, mozzanatnyi veszteség-megélés, akkor nincs ez a dilemma, nincs a szembesítő fájdalom, és nincs egy újra megerősített összetartozás sem. Ez számomra azt bizonyítja, hogy azok a nézőpontok, miszerint Freddie kilépése csak megbeszélt szólólemez volt legnagyobb egyetértésben – ezek aranyosak, de hamisak és idealisztikusak, és teljesen elfedik a mélyebb rétegeket. Szerintem nagy kár lenne. Legyen mit „megbocsátani”. Csak így nem lesz rózsaszín, csak így nem lesz rajongás. Freddie kilépett, mert akkor, ott elhitte, hogy egyedül is elég nagy. Az idol erkölcsi dilemmája élete egy pontján, hidegvérűen zsonglőrködni a szeretettel és hűséggel, a valahová tartozással, azzal, hogy nagyobb vagyok bárkinél...és egy mozzanatra elbukni ezt. Aztán mégis dönteni a visszaút javára…könyörtelenül nehéz lehetett! Brian, Roger és John pedig egyenes gerinccel állták a kérését és alázatos belátását. Engedték, hogy megugorja (-e vagy sem). Ez számomra azt üzeni, hogy ők is nagyon jól tudták, hol a helyük. Ez és ehhez hasonló értékek összese volt a Queen titka.

Az, hogy egy milliós nyilvánosságra szánt élettörténet pinkké táplált, de buborékként elszálló tündérmese lesz csupán, avagy sok-sok generáción átívelő, kulturális és archetipikus mítosz – azt nem kis részben, vagy talán teljesen a hátramaradottak pszichéjében történő megművelés dönti el. Szerintem. Szóval beszállunk abba, hogy: is this the real life or is this just fantasy? Én be. Számomra Freddie végül még nagyobb lett, mert pillanatra kisebb lett. Szerintem ez az alázat és a méltóság dinamikájának perpetuum mobile-ja.

Az időt álló legendák sohasem az érinthetetlen magasságokban álló istenkirályokból lesznek. Azok kipukkadnak. Az időt álló legendák abból lesznek, aki: EMBERI. Is. Kicsi. Kevés. Valamiben. Vét. És nem abban, ahogyan eltávozott.

Deres Anita

Egy interjúban azt hallottam régebben egy külföldi tanítótól, hogy ha egy Mester egyszer elvállalja egy tanítvány számára az útmutatást, akkor azt “örökre” teszi, vagy a megvilágosodásig, ha úgy te

helyem a világban

Ahogy az ember “fejlődik”, azokkal az ismerősökkel, barátokkal, akik eddig vették körül, egyre kevesebb lesz a közös pont. Távolodunk.

maximaizmus tökéletesség perfekcionizmus megértés

a, A „tökéletes” emberek mítoszát a „tökéletlen” emberek tartják fenn. Bármilyen logikátlannak is hangzik, de hibátlannak lenni: csak valakihez képest lehet.

megértés, eredet

A lejátszott múlt történetei végtelen sok lehetőséget rejtenek, a szivárvány összes színkombójával újraírhatjuk őket – mindig a saját feladatunk, felszabadulásunk, gazdagodásunk érdekében.

2018.május. Amikor a vihar elül. Akkor minden elevenebb. Tisztább, újabb és élesen egyértelmű. Szolgálni valami nagyobbat mindig rácsatlakoztatja az embert szüntelen és lelkesítő energiaforrásra.

2018.május. Amikor a vihar elül. Akkor minden elevenebb. Tisztább, újabb és élesen egyértelmű. Szolgálni valami nagyobbat mindig rácsatlakoztatja az embert szüntelen és lelkesítő energiaforrásra.

lelkiállapotok, szociopata, megértés táblázata

„Nyugi: a 21. században nincs máglyahalál. Karaktergyilkosság van.” Karaktergyilkosság, 8 napon túl sem gyógyuló súlyos sértés ’ezo’ körökben: "nincs békében". Érzései vannak. És: éppen feldolgoz.

Megértés Táblázata az Életben

Anita. „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni.

Megértés Táblázata - Gyümölcsözés

Anita: A Táblázat az Én nézőpontjából készült. (Nem csak, de elsősorban.) A használata, alkalmazhatósága pedig a 3 sík együttes nézőpontjából valósítható meg.

Oldalak