Kezdőlap >> Irfolyam >> 2013 06 05 >> A Magyarázat - A szerzőkkel beszélgettünk
A Magyarázat című könyv szerzői

A Magyarázat - A szerzőkkel beszélgettünk

Megjelent A Magyarázat című könyv. Hogy mire Magyarázat? Sok mindenre, mindenesetre a Megértés Táblázatára és az ember pontos belső működésére mindenképp. A Megértés Táblázata egy szellemiség, mely semlegesen – végre objektív nézőpontból – mutatja be  az ember teljes érzelemvilágát. A lélek pontos térképe, a magyar nyelv -alom és -elem végű szavaival írja le azt. Voltaképpen egy magyarul beszélő jelképrendszer, mely a 42 lelkiállapotot és az azokat formáló építőelemeket hordozza. Mindannyiunknak két története van: egy eseménytörténetünk, és egy másik: a lelkünk megéléseinek meséje – az, ami az események közben bennünk valójában zajlik. Hadnagy Előddel, Deres Anitával és Gárdonyi Zsolttal beszélgetünk.

A Megértés Táblázata – különös név egy szellemiségnek. Nem túl száraz név ez ahhoz képest, hogy az emberi lélekkel foglalkozik?
Nem, mert remekül egyensúlyozza a manapság elvontnak, misztikusnak címkézett érzelemvilágot, azzal, hogy egy táblázatról van szó. A megértés, az értelem pedig kiegészíti az érzelmeket, tehát nem ellentmondás. A Megértés Táblázata neve önmagában tényleg tűnhet kockának, de abban a pillanatban harmóniát sugall, hogy megtudjuk: a lelkivilágunkat mutatja be.

Elem és alom – először az jutott eszembe, hogy egy halom képző, mókásan egymás fölé felsorakoztatva …
Igen, nem te vagy ám az első, szinte mindenkinek megfordul a fejében, hogy ez egy nyelvtani szabályszerűséggel történő viccelődés. A Megértés Táblázatától függetlenül az -elem és az -alom lehetnek főnévképzők is. De egyazon dolog két rendszerben is jelen lehet, nem igaz? Attól, hogy az –elem főnévképző a nyelv rendszerében, az még nem zárja ki, hogy építőkő lehessen a lélek rendszerében.

Mi van, ha engem például nem igazán érdekel a nyelv vagy bármi, ami azzal kapcsolatos?
Semmi gond, mert a Táblázat az emberi lélekről és a tudatosodásról szól, és ebből a szemszögből nézve csak hab a tortán, hogy külseje egy bravúros nyelvi csemege. Külön ajándék, hogy az anyanyelvünket is emeli. De az üzenete ennél lényegesen mélyebb és mindenkit érint.

Ezt ti találtátok ki?
A Táblázatot nem kitalálni kellett, hanem észrevenni. A Táblázat nem egy találmány, hanem egy felfedezés. A magyar nyelvben eleve létező rendszer és a lélek eleve létező rendszerének a kapcsolatára figyeltünk fel. Egy ilyen összetettségű, univerzális rendszert nem lehet emberi kútfőből megalkotni. Ez olyan, mintha az első csillagászok azt állították volna, hogy ők találták ki a Naprendszert.

Ami az embernél több, nagyobb, azt megismerni lehet – az emberiség a legtöbb témában még csak a megismerés szakaszában jár. Ez igaz a Megértés Táblázatára is. Mi mindössze azok a szerencsések vagyunk, akik közvetítik.

Oké. Akkor térjünk rá arra, hogy miért is jött létre a Megértés Táblázata.
Erről nagyon sokat tudnánk mesélni, de ami a lényeg: kell egy olyan stabil iránytű, egy térkép, ami alapján az ember saját magát képes belülről vizsgálni és idővel gyógyítani is. Ez az elsődleges ok. Ezen túl: általa megismerhetjük belső világunk törvényeit, megzabolázhatjuk hullámzó hangulatainkat. A sokat emlegetett tudatosodáshoz, a  tudatos teremtéshez a lelkiállapotok a kulcs, mert például az ember teljesen mást hoz létre jó és rosszabb lelkiállapotban – és máshogy is viszonyul a munkája eredményéhez.

Szerintetek általánosságban miket befolyásol a lelkiállapot?
Az, hogy milyennek látom az életemet és ezt a világot, hogy lehetőségeket látok vagy akadályt, vagy hogy minek élek meg egy akadályt.  Hogy milyennek látok valaki mást, hogy egyáltalán mit gondolok saját magamról, hogy ami bennem van, azt hogyan tudom megmutatni a többieknek – szóval ez mind a lelkiállapotomtól függ, és mind a 42 állapotban más és más.

Ma nagyon sok új módszer, tipp, tanítás és könyv születik hasonló témában. Miben más a Megértés Táblázata, mi az, amiben kiemelkedik közülük?
Mindenképp az, hogy a Táblázat a miénk. Magyar termék. Nem messziről jött vándor, nem kellett fordítói értelmezésen keresztülmennie. Itthon született, és elsősorban a mi gondolkodásunkra, érzésvilágunkra lett kifejlesztve. A második különlegessége, amit kiemelnénk: fejben hordozható, mert könnyű megjegyezni. Harmadszor pedig a Táblázat egy olyan rendszer, ami összekötő szerepet is betölt, mert bár önmagában is teljes, mégis bármilyen más módszer vagy téma, sőt tudományterület is alaposabban megérthető a táblázatos gondolkodásmóddal. Ez számtalanszor megerősített személyes tapasztalatunk. Az valami fantasztikus, mennyi mindent tanultunk a világ jelenségeiről és az emberlétről, miközben látszólag a Táblázat kidolgozásával voltunk elfoglalva. A Táblázat az ember belső világát részletezi, izgalmas dolog rájönni, hogy végső soron minden ebből indul ki. Nem érdemesebb akkor a „bent”-tel kezdeni a megértést és a problémamegoldást?

Ránézésre fiatal csapat vagytok – nem vagytok túl fiatalok ahhoz, hogy nekivágjatok a teljes emberi psziché feltérképezésének?
Hát, most már mindegy, mert a munka nagy része elvégeztetett… tudod, mi nem gondoltuk át a korunkat, amikor belevágtunk. Nekünk nem szóltak… Egyébként meg szó sincs fiatalságról: hárman 99 évesek vagyunk.

Kinek ajánljátok a Táblázatot és a Magyarázatot?
Legszívesebben azt válaszoljuk erre a kérdésre, hogy mindenkinek, de ez a válasz persze nem ad sokat. A legtöbbet azoknak az értelmes embereknek tud adni a könyv és a Táblázat, akik szeretnék megismerni saját magukat, mozgatórugóikat, belső világukat. Annak, akinek akár csak egy kérdése van magával, az életével kapcsolatban.

Hogy miért úgy alakult valami az életemben, ahogy?
Miért döntöttem úgy, miért csináltam úgy, és miért nem másképp?
Mitől érzem magam rosszul?
Hogy oldjam meg ugyanazt a századszor visszatérő problémát? Vagy mit kezdjek egy hirtelen jött válsággal?
Mitől hullámzik a hangulatom?
Mi az én dolgom itt, merre megy az életem?

Hát, ezek fontos, komoly kérdések. Akkor miért van egy bohóc A Magyarázat címlapján?
Ez hadd maradjon titok, a könyvben kiderül jó pár dolog a bohócról. Annyit elárulhatunk, hogy a Táblázat üzenetének sok köze van az udvaribolondhoz, vagy ha úgy tetszik: a „jolly joker”-hez. Bohócnak lenni nem mindig könnyű, de addig is, míg megtanulunk a nagy feladatainkra, problémáinkra semlegesen, más szemszögből nézni, addig lesz majd a Megértés Táblázata a mi saját, felszabadító udvaribolondunk, aki segít megérteni a dolgokat.

(forrás: napielemozsia.hu)

 

A Megértés Táblázata és a róla szóló könyv: A Magyarázat
Interjú a szerzőkkel a lelkiállapotok mindennapi hatásáról

Lelkiállapotok tanfolyama, ahol a szerzőktől tanulhatod meg, hogyan lehet tudatosan törekedni a megértésre.

Szabad akarat Megértés Táblázata

Szabadság vagy korlátok? A Megértés Táblázata azt a feladatot vállalta, hogy beáll két erő közé.

Szeretlek
  • Szeretlek – mondja a kisfiú a kislánynak.
  • Úgy, mint a felnőttek?
  • Nem, én igaziból.
A Magyarázat című könyv szerzői

Megjelent A Magyarázat című könyv. Hogy mire Magyarázat? Sok mindenre, mindenesetre a Megértés Táblázatára és az ember pontos belső működésére mindenképp.

A nem megértett dzsinn

"Csak kérd, és megadatik".

"A lényeg, hogy legyen célod."

"Ha eléggé akarod, úgy lesz."

"Teremtsd meg a saját valóságod."

Megértés Táblázata duálpár ikerláng

A duálpárok és az ikerlángok – egyáltalán a spirituális értelemben vett, emelkedett társkapcsolat – témája nem szűnik tovább duzzadni.

Mitől élő a szex?
"A szexualitás – ahogyan egy bölcs fogalmazott – a világ legszebb mellékes ügye."

Üzenetem van.

Először is örülök, hogy nem hagytuk magunkat lebeszélni arról, hogy valami történőben van.

kompenzálás_magyarázat_sport_megértés

„Mindenki doppingol.” „Aki tényleg eredményes akar lenni, annak muszáj doppingolnia.” „Egy bizonyos szint fölött már elkerülhetetlen, hogy szedj valamit.”

Lélekkép vagy álarc
Honnan tudom, hogy valami igazi lélekkép vagy csak álarc? A lelkiállapotomból!

Oldalak