kompenzálás_magyarázat_sport_megértés

A csalás pszichológiája

„Mindenki doppingol.” „Aki tényleg eredményes akar lenni, annak muszáj doppingolnia.” „Egy bizonyos szint fölött már elkerülhetetlen, hogy szedj valamit.”

Hogy jut oda az ember, hogy mindezt elhiggye?
Csak mert nem így kezdődik az út, az biztos.

Kell hozzá a sikertelenség.
Amikor elkezdtem, miért kezdtem el? Hogy kipróbáljam a testem, ami még csak néhány éve az enyém; hogy átéljem, milyen használni, és mennyiféle megélésre nyit kaput; hogy egy csapatban életre szóló testi-lelki barátságokat kössek. Érezni, hogy növök, erősödöm, egyre több mindenre vagyok képes vele és általa. Edződnek az inak, acélosodnak az izmok, élesedik a figyelem. Fokozatosan és egyre tudatosabban fejlesztem magam: „gyorsabban, magasabbra, erősebben”.
Amikor belevágtam, akkor a test és a lélek egybeforrasztásáért kezdtem. Megélni magam: a testemben. Jóérzéssel. Kellemes fáradtsággal. A többiekkel való összekapcsolódásért a közös álomban. Tudtuk, hogy jók vagyunk, mert megélhettük a mozgást: együtt, szenvedélyesen. Céljaink belsők voltak: ezt, minél többet, egyre jobban. Egyre jobban? Egyre jobban. Aztán ez  a „jobban” a kisebb sikertelenségekkel egyre kijjebb tolódik és dolgokban fogalmazódik meg. Látható sporteredményekben, az érem csillogásában és nem a elsősorban a benső gazdagodásért.
Vannak hullámhegyek és völgyek, de – egészében nézve – szépen haladok fölfelé. Aztán: nem sikerül. Nem jött össze. Majd a következő szezonban. És megint nem. Nekifutok még egyszer! Muszáj, hogy meglegyen! Majd én megmutatom! Mellé. Majdnem. Közel voltál. Nem és nem és nem. Összeomlás. Mindig van összeomlás! Legfeljebb kifelé nem látszik, mert: bírom. Hozzá vagyok szokva – az edzés megtanított tűrni. De belül már úgy érzem: ehhez én már nem vagyok elég. Persze soha be nem vallanám – magamnak sem. Az álmom már rég elveszett, mert ha sikerülne is, akkor sem a lelkemre figyelnék, hanem hogy mindenki látja-e, hová jutottam. Cél, és nem út. Ez már régóta így megy – kompenzálok. De a teljes összeomlással – persze nevezzük csak félvállról mélyrepülésnek – valami más is odalett. A középpontom. Én. A viszonyítási alap. Az, amiből az értékrendem fakadt. Már nem csak arra nem emlékszem miért is kezdtem el, hanem arra sem, hogy mit szabad és mit nem. A lelkiállapotom eltakarja.
Ezzel a rengeteg rossz érzéssel mit kezdjek? Mindennek nem lehetek én az oka!
Küzdöttem már eleget! Vártam már eleget! Most én jövök. Lesz, ami lesz, most már megvalósítom magam. Bármi áron.
A sok testi és lelki sérülés – amikből mindig csak a testit orvosoltam, azt is csak amennyire tényleg muszáj volt – most visszaköszön. És kegyes a lélek rendje, mert még most sem muszáj szembesülnöm alacsony lelkiállapotommal, hanem elég, hogy harcmodort változtatok. Pontosabban: a modor, sportszerűség, szabálytisztelet helyét végérvényesen átveszi a fondorlat.
Amit érzek: nincs igazság. Majd én teszek. Jár. Megérdemlem. Megszenvedtem érte.
Amit gondolok: mindenki szed valamit. Akkor már én miért ne?

Az önigazolásom lelki alapja a lelki sérülésem – mely dologi eredménytelenségemből (is) fakad. Legbelül: „csak akkor szeretnek, ha sikerül.” Megtalálom magamban azt a vélt indokot, hogy nekem mindezt miért szabad. Hogy így igazságos. Így lesz egyenlő.

A történet persze soktényezős. Van a jószemű mester, aki tíz éve kiszúrta volna, hogy bajom van. Van, aki csak elnéz felette, mert neki így kényelmesebb. „Az ő döntése.” És ott a másik, aki még rá is beszélt a szedésre: mert ő is mélyre temette magában azt, amire nem mert ránézni: hogy néha veszített. Hogy gyakran veszített. Hogy (szerinte) amikor a legfontosabb lett volna: veszített. És neki is jár a győzelem – az én sikereimen keresztül.
És nyomja a hiedelmeket: ha komolyan akarod csinálni, nem lehet másképp. Feszítő érzéseidet az ő vaksága tereli betonmederbe. Valójában: lelkiállapotod miatt rövidesen nem látsz más lehetőséget.
Mindenfajta jogtalanul szerzett előny, csalás mögött ott lapul az önigazolásom alapja: egy lelki sérülés, mely tudattalanul azt súgja: az engem ért igazságtalanságok, sérelmek, fájdalom miatt nekem ezt szabad. Így lesz egyenlő, így lesz igazságos.

Sikered lesz vagy sem, nem számít. Kiderül vagy sem, nem számít. Te tudni fogod. Te emlékezni fogsz. Te tudod, hogy lehetett volna másképp, hogy volt más választásod.

Lehet másképp: ne aszerint határozd meg magad, hogy mit érsz el, hanem, hogy mi az az érték, amit már nem adsz oda magadból. Neked mi az?

Gárdonyi Zsolt

A Megértés Táblázata és a róla szóló könyv: A Magyarázat
Interjú a szerzőkkel a lelkiállapotok mindennapi hatásáról

Lelkiállapotok tanfolyama, ahol a szerzőktől tanulhatod meg, hogyan lehet tudatosan törekedni a megértésre.

Önismeret Megértés Táblázata

Mit értünk önismeret alatt? Hogy ismerem-e a saját tulajdonságaimat? Hogy tudom-e, mit szeretek és mit nem? Tisztában vagyok-e saját reakcióimmal és viselkedésmintáimmal?

Mi a boldogság? A Megértés Táblázata értelmezésében

Nem lehet a boldogságot önmagában értelmezni. Márpedig amit nem értek, azt előidézni sem fogom tudni egy idő után.

Utópia vagy realitás

Szóval az van, hogy a mostani idők kollektív feladata egy "kicsit" más, mint régen.
A temérdek információ miatt elsőre lehetetlen eldönteni, hogy mi igaz és mi nem.

Pályaváltás Megértés Táblázata

Amikor beleragadtunk a lelki komfortzónába, és a napjaink számottevő részét olyan tevékenységgel

Sehol nem találtunk magyarázatot arra, hogy tulajdonképpen mi is a duálpár.

Felelősség megértés

Feldmár András és Geréb Ágnes beszélgetett vasárnap a biopolitikáról és bioetikáról

Megértés Táblázata duálpár ikerláng

A duálpárok és az ikerlángok – egyáltalán a spirituális értelemben vett, emelkedett társkapcsolat – témája nem szűnik tovább duzzadni.

Azt mondják: Ülj le meditálni. Találd meg a középpontod. Csitítsd le az elméd. Légy a jelenben. Csak légy jelen!
Nem megy?

igazságkeresés, önismeret, belső változás, tudatváltás

Egy ponton az Ember keresni kezdi az Igazságot, és boldog annak morzsáival.

Oldalak