Lélekkép vagy álarc

Lélekkép vagy álarc?

Honnan tudom, hogy valami igazi lélekkép vagy csak álarc? A lelkiállapotomból!

"Ha mindenki elfogadná, hogy vannak lelkiállapotok és lélekfejlődés, lélekállapot-emelés, és hogy minden éren, úton más a lelkiállapot – mennyivel könnyebb lenne! Ha ezt mindannyian elfogadnánk magunkról is és egymásról is, s nem csinálnánk mindenből versengést meg önértékelési kérdést, akkor nem kellene azon aggódnunk, hogy a többiek szemében elég jók vagyunk-e, ott tartunk-e, ahol szerintük tartanunk kell, és így tovább.

A csorda rangsora, mércéje miatt kell mást mutatni, mint ami van. Ha természetes lenne, hogy torzalomba kerültem és senkinek érzem magam; vagy az, hogy negyven felett is tarthatok ott egy éren, úton, hogy nekem valamit most lehet először megélni – akkor ez nem jelentené azt, hogy gagyi vagyok. Elképzelhető, hogy szétsérültem magam, és most kezdem rendbe hozni. Tehát ha mindezt mindannyian elkezdenénk rendbe hozni, akkor nem lenne ok arra, hogy valami mást mutassunk. Mindenki élhetné a valós lelkiállapotát, járhatná a valós útját, úgy, hogy lélekben van, és mindig megéli. Akkor nem lenne, aki leértékeli, leégeti, másképp néz rá, letámadja, leszólja. Az sem lenne, hogy elveszíthetem a kapcsolatomat, elveszíthetek minden mást – pusztán amiatt, hogy a másik ember nem ért meg engem.

Kevés okom lenne, hogy én önösen működjek, és csak mutassak, vagy tartsak egy képet kifelé. Egy álarcot. Sokszor halljuk, hogy le kell vetni az álarcunkat, ám az addig nem megy, amíg át nem látjuk: miből fejlődött ki az álarc. Egy valódi vágyból…, de rám kövesült, nem eleven, mert olyan színeket vagy ráncokat (is) visel, melyek nem az enyémek. Így hát mozgatni sem tudom őket."

(Részlet: Hadnagy-Deres-Gárdonyi: A Megértés Táblázata - A Magyarázat című könyvből, 340.oldal)

Olvass még többet a könyvből itt: http://www.megertestablazata.hu/content/olvass-bele

 

A Megértés Táblázata és a róla szóló könyv: A Magyarázat
Interjú a szerzőkkel a lelkiállapotok mindennapi hatásáról

Lelkiállapotok tanfolyama, ahol a szerzőktől tanulhatod meg, hogyan lehet tudatosan törekedni a megértésre.

Minden kapcsolatomat elszúrom. Ráadásul mindig ugyanúgy. Mégsem tudok változtatni. Megőrülök ettől.

2018.május. Amikor a vihar elül. Akkor minden elevenebb. Tisztább, újabb és élesen egyértelmű. Szolgálni valami nagyobbat mindig rácsatlakoztatja az embert szüntelen és lelkesítő energiaforrásra.

 

„Open your eyes..and see” (Csak nézzetek rá..nyitott szemmel)

Bizalom_Önbizalom_Megértés_Táblázata

Az önbizalom hagyományos értelemben: Hit magunkban, meggyőződés a saját képességeinkről, erőnkről, céljaink elérhetőségéről, amit nem feltétlenül tudunk igazolni, mégis bizonyosnak tartunk.

lelkiállapotok, szociopata, megértés táblázata

„Nyugi: a 21. században nincs máglyahalál. Karaktergyilkosság van.” Karaktergyilkosság, 8 napon túl sem gyógyuló súlyos sértés ’ezo’ körökben: "nincs békében". Érzései vannak. És: éppen feldolgoz.

betegség lelki oka

A megbetegedésről. A sejteknek és a szerveknek is, mindkettőnek a maga szintjén - saját intelligenciája van. Persze nem úgy tudatosak, mint mi, az ő “gazdáik”.

elme megértés táblázata

Hogyan állítsd saját szolgálatodba a sokat szidott és meg nem értett elmédet belső rendrakásért a Megértés Útján?

Megértés és beavatás

Hol törik meg az ember? Normális dolog-e vajon valamibe úgy beletörni, hogy egészségesen már soha nem állunk fel belőle?

Zenedoboz és lelkiállapotok

A zenének óriási lelkiállapot-formáló hatása van. Nemcsak annak a zenének, amit szándékosan én választok, hanem annak is, amit véletlenül meghallok valahol.

Oldalak