Kezdőlap >> Lelkiállapotok tanfolyama

Lelkiállapotok tanfolyama

Legbelül vagyok Én. Aki Figyel, és aki törekszik a Jóra. Álmaim, vágyaim is Énnekem vannak. Kapcsolódni és kapcsolatot is Én szeretnék. Miért van az, hogy mégsem sikerül minden álmom épp úgy, ahogyan Én azt szeretném?

Mert vannak lelkiállapotok. Minden lelkiállapot képessé tesz, vagy éppen kényszerít engem valamilyen működésre. A Legbelső szándék mielőtt megvalósulhatna, áthalad a lelkünk – vagy úgy is mondhatjuk: érzelemvilágunk – szűrőjén, és azon keresztül jön ki a nagyvilágba. Amilyen ekkor a lelkiállapotunk, pontosan olyan lesz a cselekedetünk is. Mintha Én egy fehér fény lennék, a lelkemben lévő állapot pedig a diavetítőben lévő szín vagy film. Ami a filmen szerepel, az jelenik meg a falon. Negyvenkét lelkiállapotunk van, mindegyik valahogyan átszínezi az eredendő szándékot. Ez ilyen egyszerűen működik.

Példa egy lelkiállapotra: amikor szerelmes vagyok, az a vonzalom állapota. A vonzalom egy kapu, egy tiszta átjáró Én és az Álmom közt vagy akár Én és a Másik ember közt. Megérint, megszólít, ráhangol.

És amikor meg vagyok bántva, az is egy lelkiállapot. Befelé fordít, elzár, elszigetel. Én talán látom, hogy ő lehetne az. Hiába, az állapot elzár. Miért? Miről vélem, hogy még nem állok rá készen? Mit kell még meglátnom, hogy könnyű szívvel mondhassak igent? Amikor meglátom, hogy a lelkem miért sugallja, hogy ezt nekem nem lehet, akkor felszabadulok. Összeáll a kép. Aha-élmény. És aztán: megnyílás és összekapcsolódás.

Erről szól a Megértés Táblázata – A Magyarázat című könyv, és az ehhez kapcsolódó tanfolyam. Ez egy friss, átlátható, rendszerezett tudás, ami most már rendelkezésre áll. Többé nem leszel kiszolgáltatva az időnként kiszámíthatatlan érzelmi reakcióidnak! Megértheted, hogy a negyvenkét lelkiállapot melyike mire való – valahogyan támogatja a tudatosságot és az álmaid megvalósítását. Úgy, hogy ne csak kívülállóként szemléld az eredményt, hanem szívből tudj örülni neki. A Megértés felszabadít – visszaadja a belső rugalmasságod és szabadságod. A tanfolyamon mindezt együtt tanuljuk meg.

Amikor képes vagyok megbocsátani, akkor is egy lelkiállapotban vagyok. Megbocsátásra egyetlen állapot tesz képessé – ha éppen nem abban vagyok vagy nem tudom tudatosan előidézni, akkor nem fog menni, legfeljebb próbálom. És akkor hiába kopogtat az ajtómon a kedvesem, nem fogom beengedni.

Én, aki törekszem a Jóra, mindig szeretnék megbocsátani, de ha a lelkemben a dia éppen nem az irgalom állapota, akkor hiába, nem fog sikerülni. Amikor Megértem, hogy valójában miért mondta, tette azt a másik (vagy én vele), akkor a Megértés képessé tesz a Megbocsátásra. A kérdésre: miért? – a válasz egy lelkiállapot. Milyen lelkiállapotban voltam én és ő, akkor? Bonyodalom? Kívánalom? Vonzalom? Ha végre a valós mélységben találom meg az állapot, az érzéseim okát, értelmét, akkor megnyugszom és meglátom a magam és a másik igazát is. Kitágul a nézőpontom, erősödik az empátiám.

A Megértés azt jelenti, hogy tudok olvasni az érzéseimben. És ha kell, az Övében is. Ez egyáltalán nem könnyű, mert közben minden érzés érint engem valahogyan. Ebben segít a Megértés Táblázata, mert ez papír. Ránézek, és közben magamat olvasom. Papíron olvashatom el, hogy éppen mi zajlik bennem. Sokkal könnyebb, mint támpont nélkül magamban vájkálni, igaz? A Táblázat a mindannyiunkban közös lelki szerkezetet írja le – erre rakódik rá mindaz, ami már egyéni. Amikor meglátom, hogy mindkettőnkben valami nagyon hasonló játszódik le, az már a Megértés első lépcsője.

Megértés Táblázatát mostantól új képzési rendszerben tanulhatod a tanfolyamainkon. A tanfolyamot mind időben, mind tartalomban jelentősen kiszélesítettük, megháromszoroztuk. Mostantól három Egységből áll. Minden Egység két egymást követő hétvégét tesz ki, az Egységek témájukban egymásra épülnek, csak sorrendben végezhetők el. Erről bővebben itt olvashatsz.

Mit ad egy Megértés Táblázata tanfolyam?

Betekintés a tanfolyamba, a szolgalom:

 
 
A Megértés Táblázatáról szóló könyvről itt tudhatsz meg többet
 
Egy teljes Megértés Táblázata tanfolyam három egységből áll. Az Egységek egymásra épülnek, és sorban végezhetők el, minden Egység két hétvégét tesz ki.
 
A legközelebbi tanfolyam (Első Egység) helyszíne: Budapest, 2017. május 13-14. és 20-21.
Időpont: 10-18 óra között, egy ebédszünettel és három rövidebb szünettel.
Ezt követően pedig (szintén Első Egység) Budapest, 2017. június 10-11. és 17-18.
 
Az Első Egység díja: 50.000 Ft.

Pedagógusoknak, nyugdíjasoknak és nappalis diákoknak 40.000 Ft.
Pároknak, családtagoknak (szülő-gyerek vagy testvéri viszony) 40.000 Ft.
 
A Kettes Egység és a Hármas Egység díjazása megegyező.
 
Szeretettel várnak a szerzők,
ez esetben Gárdonyi Zsolt, Hadnagy Előd és a Megértés Táblázata
 
 

 

Jelentkezés tanfolyamra

Voltál-e már tanfolyamon
Ha már voltál tanfolyamon, kérlek jelöld be, hogy mikor végeztél.