A nő, aki nagyon tud és akar szeretni

Mindent Neked Adok. A szeretetem. A szerelmem. Az egész lényemet. Minden többletemet, és azonnal. Nekem elég az élettől, ha egyetlen emberrel oszthatom meg. Ha ez teljes és egész, nem kell több. Ha jutna is más, az már csak tejszín: elfogadom, de nekem anélkül is elég finom.
Mert tudja, hogy már az is csoda, ha ennyi sikerül.

A Nő és a Férfi, ahogyan ők ma egymással vannak.

A Látó Nő és a vak férfi.
A Nő látja, hogy ez lenne az út, a közös, amit a sors is támogat.
A férfi csak egy helyzetet lát, és egy nőt lát – és azt hiszi: mindent lát.

Mennyire Nő, és – látszólag ellenmondásosan – mégis mennyire akar. Nő, mert nem kezdeményez, vagyis nem úgy mintha férfi lenne; nem ráerőlteti magát a másikra, hanem csak bevonni próbálja a világába. Miért akarja a kapcsolatot? Hogy adhasson. Rengeteg, sokféle és gazdag adnivalója van, nem fogyna ki egy életen át – jól tudja magáról.

Nem ez lenne az ő szerepe, de ha már muszáj, hát csak úgy tud akarni, hogy a terébe húz. Nem azért, hogy odaláncoljon. Csak hogy magába öleljen. Érzi, hogy ehhez joga van, ez lenne a helyes, és ha a másik nem képes észrevenni, nem képes eléggé akarni, akkor neki kell.  De ez az, ami miatt nem megy: mert a hatalmas többlete miatt túl nagy részt vállal el a kapcsolatból, így a férfi megérzi, hogy egy erős nővel van dolga. A férfi dolga lenne, hogy akarjon. Legalább felerészben. A férfi magát mélyen a lelkében nem tartja elég erősnek, és megretten ettől a sok akarattól. És elmegy. Kimenekül a szembesülésből a saját gyengeségével, és elhagyja azt, aki szerinte ezt okozza. Ráfogja: ez csak egy helyzet egy nővel. Volt már ilyen és még lesz is.
A nő pedig még jobban akar.
Mit mást tehetne? Mindkét esetben veszít, de így legalább megpróbálja, és remél.

Vége lesz. Belül mindvégig kapcsolatban maradnak, de ezt is csak a nő érzi, mert kettejük helyett is ő tartja azt a súlyos szálat, hogy ennek így kellett volna lennie. Ez lett volna A Kapcsolat. Ezért csak neki fáj, pedig a veszteség – tudva, vagy csak alulról nyomasztva – mindkét ember életben megtörtént.

Mi lehetne a megoldás? Persze, erősebb férfiak. De hogyan? Hogyan válhatnék én, a férfi erőssé? Úgy, hogy veszem a bátorságot, és belenézek a sors szövetébe. És meglátom, hogy ez nem csak egy nő. Hanem az én életemben Ő az. Összeszedem magam, és megpróbálok annyit adni, hogy méltó társa lehessek a nőnek. A nő pedig nem mutatja meg rögtön, hogy micsoda szereteterő birtokában van, hanem lépésről-lépésre adja oda mindenét. Időt ad a férfinak, hogy felnőjön a feladathoz.

Gárdonyi Zsolt

A Megértés Táblázata és a róla szóló könyv: A Magyarázat
Interjú a szerzőkkel a lelkiállapotok mindennapi hatásáról

Lelkiállapotok tanfolyama, ahol a szerzőktől tanulhatod meg, hogyan lehet tudatosan törekedni a megértésre.

Mitől élő a szex?
"A szexualitás – ahogyan egy bölcs fogalmazott – a világ legszebb mellékes ügye."

Megértés Táblázata az Életben

Anita. „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni.

Erőss Sors

Ma van Erőss Zsolt születésnapja.

megértés, eredet

A lejátszott múlt történetei végtelen sok lehetőséget rejtenek, a szivárvány összes színkombójával újraírhatjuk őket – mindig a saját feladatunk, felszabadulásunk, gazdagodásunk érdekében.

2018.május. Amikor a vihar elül. Akkor minden elevenebb. Tisztább, újabb és élesen egyértelmű. Szolgálni valami nagyobbat mindig rácsatlakoztatja az embert szüntelen és lelkesítő energiaforrásra.

lelkiállapotok, szociopata, megértés táblázata

„Nyugi: a 21. században nincs máglyahalál. Karaktergyilkosság van.” Karaktergyilkosság, 8 napon túl sem gyógyuló súlyos sértés ’ezo’ körökben: "nincs békében". Érzései vannak. És: éppen feldolgoz.

maximaizmus tökéletesség perfekcionizmus megértés

a, A „tökéletes” emberek mítoszát a „tökéletlen” emberek tartják fenn. Bármilyen logikátlannak is hangzik, de hibátlannak lenni: csak valakihez képest lehet.

megértés táblázata tudatosság teszt

A következő feladatokat legtöbbször milyen lelkiállapotban végzed?

 

Oldalak